TOP termékek
Termékajánló
Hírlevél
Fizetési megoldás
Partnereink

Melyik a legjobb okoskarkötő?

Melyik a legjobb okoskarkötő

 

Az okoskarkötők az okosórákhoz hasonló funkciókkal bírnak, azonban kisebb számlapjuk miatt lehetőségeik korlátozottabbak. Ennek ellensúlyozása céljából azonban kifejezetten erősek az egészséggel és sporttal kapcsolatos funkciókban, hiszen a mérésre kiváló lehetőséget nyújtanak kis méretük miatt. Így az okoskarkötőket főként a sportos életet élő, egészségtudatos embereknek fejlesztették ki.

 

Persze ennek ellenére nem kell attól félnünk, hogy a többi funkció nem érvényesül. Hiszen az okoskarkötők ugyanúgy lehetőséget nyújtanak életünk menedzselésére. Hívásaink fogadása, naptár vezetése, üzeneteink olvasása ugyanúgy elérhető ezeken az eszközökön is, mint az okosórákon. Ezáltal az okoskarkötők megjelenésüknél fogva sokkal könnyebben adaptálhatóak a különböző munkahelyi dresskódok viseleteihez, mint az okosórák, hiszen diszkrét megjelenésük, vékony számlapjuk jobban illeszkedik az elegáns ruhákhoz, főleg nők esetében.

Azonban kisebb méretük, és a már említett funkcióbeli erősségeik megkönnyítik használatukat az igazán aktív, mozgékony életet élő, sportos emberek számára. Egyes termékek esetében az egyik vagy a másik funkcióhoz kapcsolódó jellemzők domborulnak ki, míg léteznek olyan okoskarkötők, melyek mindkét szerepben egyaránt erősen jelen szeretnének lenni. Ők igazi kaméleonok, akik mindenhol helytállnak. Mind tulajdonosaik.

 

Vajon melyik a tökéletes okoskarkötő?

 

Természetesen ez azon is múlik, hogy mit keresünk. Egy sportos eszközt az aktív mindennapokra, vagy a munkahelyen is szeretnénk hordani a sikkes okosékszert, mely időnként figyelmeztet minket néhány életvitelbeli jelenségre, számlálja lépéseinket, és folyamatosan küzd a mozgásszegény mindennapok ellen?

 

A sportos okoskarkötők

 

Léteznek fülhallgatóval Rendelkező okoskarkötők. Ilyen a B7 okoskarkötő is, mely arany fehér és fekete színben kapható, megjelenése alkalmassá teszi a munkahelyi viselésre, akár business dresszkód mellett is, hiszen elegáns és letisztult egyszerűsége mellett arany, fehér és fekete színben kapható. Ugyanezek jellemzőek ugyan a T89 okoskarkötőre is, bár a kijelzője mérete alkalmanként kényelmetlennek tűnhet. Az M4 okoskarkötő az előzőekkel szemben már egyértelműen sportos megjelenésre tervezett eszköz. Funkciói az alvásmérésben, kalóriaszámlálásban, lépés számlálásban és pulzusmérésben teljesednek főként ki. Ez az eszköz kiválóan alkalmas azoknak, akik mindennapi életük ritmusát szeretnék követni, futni járnak, sportolnak.

Az S7 okoskarkötő modern designjával és kiváló anyaghasználatával figyelemreméltó eszköz. Külseje azonban sokkal inkább sportos, mint elegáns. Szerencsére ütésálló és vízlepergető, ebből tudhatjuk, hogy jó ízléssel bíró tervezői sportos életvitelű viselőjének igényeihez igazították az okoskarkötőt. Egészségügyi monitorozása eléggé erős, vérnyomásmérés, alvásfigyelés jelzi számunkra, hogy az eszközt komolyan gondolták.

 

 

A modern design, mit tud még?

Az M3 okoskarkötő egyszerű, letisztult, mégis elegáns megjelenítése, modern designja, ovális számlappal, vékony szíjjal nagyon jól mutat bármilyen ruhához. Lehet az sportos, vagy épp farmer blúzzal vagy inggel, elegáns öltöny vagy kosztüm, nem fog elütni a ruhánktól. Ez az okoskarkötő nagyon sok funkcióval bír, még a sportra és egészséges életvitelre fókuszáló okoskarkötők között is kiemelkedő a funkciók mennyisége, és persze minősége. Az olyan alapfunkciók mellett, mint az üzenetek és chat appok kezelése, hívásindítás és kamera távirányítás, még számos dolgot menedzsel.

A vérnyomásmérés mellett véroxigént is mér, és szerencsére az alvásmonitorozás is elérhető lehetőség nála. A kalóriák mérése mellett mozgásszegény emlékezetővel is el van látva, így aztán az egészség szempontjából is hatékonyan menedzseli életünket.

 

A B1 okoskarkötő is modern megjelenésű, eleganciája letisztultságában rejlik. Ez az eszköz használható leveleink olvasására, hiszen a legnépszerűbb ilyen jellegű alkalmazások letölthetők rá. A fotóvezérlés és más alapvető okosóra funkciók mellett ez a minimalista, mégis elegánsan trendi eszköz is az egészség-sport-életmód háromszögben a legerősebb. Hiszen a lépésszámláló, alvásmonitorozás, vérnyomás- és véroxigén mérésben jeleskedik.

 

Amikor a számunkra legjobb okoskarkötőt keressük, érdemes figyelembe vennünk elvárásainkat. Jobb, ha átgondoljuk, hogy milyen funkciókra van szükségünk, és melyek feleslegesek számunkra. Az összes ilyen eszköz alkalmas életmódunk monitorozására. Az okoskarkötők stílusát pedig öltözködésünkhöz, rendszeres napi megjelenésünkhöz igazíthatjuk.

 

 

 

 

 

 

Webáruház készítés